Moldvai falvakban nagyon gyakori, hogy a
falutársakat, ismerősöket, keresztapának szólítanak – még akkor is, ha valójában
semmiféle rokonsági, komasági szál nem fűzi össze az embereket. A kapuban
álló vendég is így „rikótja”, azaz szólítja a házigazdát: „Keresztapa,
kerasztanya!”
Legyen Ön is ismerőse, keresztapja vagy
keresztanyja a moldvai magyaroknak!
Az 1955-ben megszűntetett magyar oktatást 2001-ben
sikerült részben feléleszteni moldvai falvakban. Első tanévben két faluban
egy-egy csoport gyerek tanult magyarul, majd 2002-től már hét faluban kilenc
csoport tanulhatta a magyar nyelvet a hivatalos állami iskolában is. 2004
őszétől összesen 21 ilyen csoport működik tíz faluban. A nyolcadik osztály
elvégzése után azonban már nem tudjuk biztosítani a magyar nyelvű oktatást
Csángóföldön a tanítványaink számára. Ők már Székelyföldön tanulhatnak tovább
magyar tannyelvű iskolákban. Számukra is az étkezési és elszállásolási
költségeket, a nevelési programot Szövetségünk kell, hogy biztosítsa.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a
Moldvai Csángómagyarok Szövetsége közös oktatási programjában közel 800
gyerek érintett ily módon.
Jelenleg 11 faluban dolgozunk e programon,
összesen 24 tanár, tanító, tánc- és énekoktató segítségével. Még legkevesebb
15-20 olyan falu van Moldvában, ahol még nem sikerült az 1950-es években
megszűntetett magyar oktatás után semmiféle tevékenységet beindítani. Ha az
elkövetkező években ezt nem tesszük meg, akkor örökre letehetünk e
szándékról, mert egy-két évtized elteltével már nem fogunk magyar szót
hallani e falvak utcáin, házaiban.
Ezért kérjük, lehetőségei szerint Ön is járuljon
hozzá az oktatási program sikeréhez, további fennmaradásához, bővítéséhez.
Legyen Ön is keresztapa, keresztanya!
Ha vállalni tudja, otthon (vagyis Moldvában)
tanuló keresztgyerekére eső költség tanévenként 4,5 M lej, azaz 30.000 Ft. Az
összeg tartalmazza a tanárok bérét és annak járulékait, a tanterem bérleti és
rezsiköltségét, a tanszereket, a kirándulások költségét, a karácsonyi és év
végi ajándékozás költségét. Székelyföldön – líceumi osztályban tanuló –
keresztgyereke tanítatási költsége pedig évente 18 M lej, azaz 120.000 Ft. Ez
az összeg tartalmazza a napi három étkezést és szállást, illetve a nevelők
bérét.
Ha Ön is úgy akarja – keresztapa, keresztanya –
akkor ez a támogatás túlmutathat pénzösszegeken és személyes kapcsolattá is
válhat. Megismerheti az egyszerűen szép, de gazdag csángó kultúrát, amit mind
a mai napig egy kicsit a misztifikáció köde ül meg. Személyes kapcsolata
keresztgyerekével és „nyámjaival” (azaz rokonaival), elősegíti nemzeti
tudatuk erősödését, nyelvi fejlődésüket és nem utolsó sorban Ön is gazdagabb
lesz általa.
Az Ön támogatása közvetetten jut el a gyerekekhez,
semmiképpen sem jelent számukra pénzbeni juttatást. Támogatását bármilyen
ütemezésben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége számlájára fogadjuk el,
ahol ezen országos szervezet ellenőrzése alatt kerül felhasználásra. Ha
nagyobb összeggel támogatná (mert pl. cége anyagi helyzete ezt megengedi),
természetesen hivatalos szerződést kötünk, amely által elszámolhatóvá válik
támogatása. Amennyiben magyarországi számlára szívesebben utalná támogatását
(mert így adójából leírhatja), jelezze ezt és megírjuk ennek módozatát.
Az átutaláshoz szükséges adatok:
Számlatulajdonos: UNIUNEA CADRELOR DIDACTICE
MAGHIARE DIN ROMANIA
Számlavezető pénzintézet: BRD-GSG SUCURSALA M-CIUC
Számlaszámok:
IBAN RO51BRDE210SV01240112100 (ROL)
IBAN RO19BRDE210SV00915802100 (EUR)
IBAN RO93BRDE210SV00972522100 (USD)
IBAN RO48BRDE210SV03835892100 (HUF)
Amennyiben támogatta oktatási programunkat, kérjük
adja meg postacímét és elektronikus levélcímét, hogy elküldhessük Önnek
híreinket és kiadványainkat.
Tisztelettel,
Hegyeli Attila az oktatási program vezetője
tel: 0040-722-627-656.
Kérdéseivel, jelentkezésével forduljon bizalommal
hozzánk, a keresztapa@csango.ro címen.
|